Tags

, , , , , , ,

Úgy tűnik a mai nap hegymászós, lépcsőzős, tornyos-kilátósra sikeredett.

Volt benne egy kis vonatozás és egy kis hajókázás is, csúnyaviharban esernyővel esőben futás aztán meg autózás, kivételesen most a Zura meg a lány voltak az utas.

revfulop-038 

Nem mentek ám messze, csak ide a környékre. Hajóval a túlpartara, ahol felsétáltak erdőn, bokron keresztül és 94 (vagy valahogy így) lépcsőfokon át, hogy az északi oldalról lássák a csudi balatoni tájat.

Millenniumi-kilátó  - Révfülöp  http://www.utitarskartya.hu/index.php?p=rolunk&id=109107

Millenniumi-kilátó  – Révfülöp Bár először kicsit nehezen találták a felvezető utat, de csak feljutottak a régen szebb időket látott erdei területre is.

A torony alján magányos jegyárus várta őket, meg másokat is, de szerencséjükre akkor és ott hirtelen csak ketten voltak (meg a jegyárus – kilencvenakárhány lépcsővel lejjebb) és nyugodtan tudtak nézelődni jobbra és balra is (belépő 200,-Ft).

Szél ugyan fújta hajukat nem kicsit, de csudi látvány tárult eléjük.

Visszafelé a domboldalon már ők bátorították útjukat félúton feladni akaró, hevesen levegő után kapkodó érkezőket, hogy menjenek még, megéri eljutni a kilátóig.

Persze, a szokásos sütiadag sem maradt ki a mai dél(előtt)ből.

Később vonatra szálltak és kicsit elébe mentek a viharnak, esőnek és a vendégnek, aki fuvart ígért nekik…

Mire visszaértek az északi oldalról, már 2x is esőáztatta őket, de szerencsére mire a kedvenc lángososhoz értek, elfutottak az esőfelhők.

revfulop-053

Ebéd/uzsonna után még elemükben voltak, ezért elindultak további kilátás után, gondolták, visszanéznek az északi részre, ahol délelőtt voltak :)

http://www.balcsi.net/fonyod-sipos-hegyi-kilato.html

A Sipos-hegyi Kilátóban sokszor jártak már, de most sem tudták kihagyni, ilyen időben muszáj felmenni és körbenézni, még akkor is, ha a lányt kicsit zavarja a torony imbolygása (belépő 150,-Ft).  77 lépcsőfok visz a tetőig, ahonnét szétnézve rájöttek, hogy a közelben lévő Várhegyi széplátóban még nem jártak. Ezért nem is maradtak sokáig, hanem fogták magukat és átkirándultak Várhegyi széplátó felé. Ez a torony egészen friss, mert a nevét csak most április 26-án kapta, és amúgy is 2011-ben építtette az önkormányzat. 79 lépcsőfok magasságból nézhet körbe, aki felmegy (belépő 150,-Ft).

Ha T. Olvasó Fonyód környékén jár, érdemes legalább egyikre, másikra időt szentelni. És gondoljon mindenki arra, hogy a fellépcsőzés után a közelben lévő Nosztalgia Fagyizóban jutalomfagyival kényeztetheti magát. És igen, a Nosztalgia Fagyizóban 2 gombóccal 4 ízt lehet kóstolni, mert itt is jófejek és megfelezik szó nélkül a gombócízt (többel meg többet)!!

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=fonyód kilátó&source=web&cd=2&ved=0CFoQFjAB&url=http://abalaton.hu/balaton/hirek/2011/06/varhegyi-volt-berzsenyi-kilato-fonyod/&ei=V4jCT8TrG8KEOqaykNsJ&usg=AFQjCNEtkPmHLxUPBUulKNJV3T6NitWvug

Szóval élménnyel teli volt ez a pünkösdi vasárnap, ahogy az elmúlt hetek nagyobbik fele is. Így  lehet lehet már csomagot rendezni, ráncokat simítani, emlékekkel melegedni, hogy aztán az augusztusi visszatérés napjáig könnyebben fusson a pillanat ott(hon) is :)