Tags

, , , ,

T. Olvasó is tudja, hogy évente legalább többször, de minimum kétszer jönnek haza autóval, mert így a legegyszerűbb közlekedni, ellenni, élni, azokon a napokon, amikor Magyarországon vannak.

Érkezés előtt és azóta is a lány aggódott, nem keveset. Mert, mi lesz, ha megállítják őket, ha megbüntetik, ha leszedik a rendszámot és ehhez hasonló kérdések izgatták a lányt, nem hagyták nyugodni, mert ugye annyi mindent lehet a neten olvasni erről a külföldi rendszámmal Magyarországon barangolással kapcsolatban…

Mert ugye, adva vannak ők, a magyar házaspár, akiknek még van magyarországi állandó lakcímük, viszont külföldi autóval szaladgálnak az országban (jelen esetben egy 7 éves SAAB személygépjárművel).

Azért valahol bízott benne, megússzák, meg kell úszniuk, az elmúlt években sem futottak bele nagyon ellenőrzésbe (6 év távlatában összesen 2x állította meg őket eddig rendőr – egyszer el is engedte őket, amint meglátta, hogy külföldi az autó, egyszer pedig csak azért is jól átforgatta a forgalmit, kireptette a kezéből és futottak utána közösen és utána engedte el őket). De ez ugye a nagy “átszabályozás” előtti időszakban volt.

Szóval, a lány nem kicsit aggódott most, mivel az elmúlt hetekben is marha sokat gurult az autó Balaton-Budapest-Balaton-Kaposvár vonzáskörzetében.

Már kezdte azt hinni, megússzák élmények nélkül.

Erre ma reggel kiderült, csak úgy mellesleg megemlítette neki a Zura, hogy tegnap átesett egy tűzkeresztségi közúti ellenőrzésen.

-na és mi volt?! monddddjjaaaddd már! – sipítozott a lány, kicsit remegő hangon, de azért az, hogy akkor is pont az autóban ültek, amin ugye a rendszám is ott figyelt, valamennyire megnyugtatta.

A Zura pedig tájékoztatta az esetről.

-hát az volt, hogy éppen indultam Kaposvárról vissza Balaton irányába, amikor átfutott előttem egy mekete facska az úton…

-igen, igen, de mi volt a rendőrrel?!?!

-aztán egyszer valami villogó fényes szentjánosbogárszerűségre lettem figyelmes az út szélén, de később láttam, hogy a fényhez tartozik egy ember is, ezért igyekeztem nem elütni, hanem megállni…

-ééés?!

-szépen megálltam, beköszönt a rendőr az ablakon és mondta: Forgalmit, jogosítványt legyen szíves! Elővettem a forgalmit, a jogosítványt és átadtam neki. Megnézte, megforgatta, majd kérdezett, hogy a műszakiról van-e valamim. Mondtam neki, hogy az nincs, azt nem szokás hordani, de az MOT az megvolt, mert az autó adóját máskülönben nem is fizethetnénk be, az meg ott figyel a szélvédő bal sarkában, és érvényes még őszig. Tudomásul vette, visszaadta a papírokat és szépen elköszöntünk egymástól. Hát ennyi.

-és a személyidet azt nem kérte?!

-nem azt nem.

-semmi igazolást, hogy hol laksz, mit csinálsz itthon külföldi rendszámmal?

-nem, semmit. Tudomásul vette, hogy érvényes papírja van az autónak, a jogsin ott a fotóm és lakcímem, ami megegyezik a forgalmin is szereplő címmel. Ennyi.

Hát így esett, hogy az elmúlt 2 hét nagy gyomorremegése a hazaút előtt végül is megszűnt, volt ellenőrzés, és semmi rendszám levétel, semmi többszázezres büntetés…

Továbbra sem kívánják megszüntetni a magyarországi állandó lakhellyel kapcsolatos papírjaikat és továbbra is autóval járnak haza, mert nekik így kényelmes (amíg a benzin ára nem megy az egekbe, de az már más lapra, más kérdéskörbe tartozik…)