Tags

,

Szomorú…

Igen, nem is lehet másképpen mondani, csak úgy, hogy szomorúsággal teli a lány lelke, szíve…

Azt hitte, büszkén újságolhatja majd, hogy megjelent egy pár évvel ezelőtti (még az olaszok kezdeményezésére írt) bejegyzése, amit ugyan kicsit átdolgozott, de csak egészen kicsit.

Pár hete adta le az oldalhoz az írást, el is felejtette, hogy majd megjelenik. Na, tegnap megjelent és pillanatok alatt olyan hozzászólás mennyiség lett hozzá, hogy csak tátotta a száját.

Sajnos a legtöbb hozzászólás igazából már nem a bejegyzés témájához kapcsolódik, hanem egymást gyalázzák, anyázzák (a szó legszorosabb értelmében), köpködik  stb. a hozzászólók.

Tény, arra nem számított, hogy mindenki egyetértően bólogatva tetszikeli majd a bejegyzést, mert tudja, sosem lehet olyat írni, hogy mindenkinek tessen, vagy ne kössön valaki bele valami apró részletbe, esetleg elírásba.

DE azt álmában sem gondolta, hogy egy hozzászóló mondata után olyan mértékben elszabadul a rosszindulat a bejegyzés alatt, hogy ez egyszerűen elszomorítja. Nagyon elszomorítja, nem kicsit!

Persze, érkezett a bejegyzéshez pár elismerő és pár alapból kötekedő (témához vonatkozóan) hozzászólás is, azokat próbálta megválaszolni, a többivel nem foglalkozik, mert nem neki szólnak, de akkor is marhára bántja a dolog.

Azzal, hogy eltérően gondolkodnak az emberek egy adott témában egyáltalán nincs is baj, mert nagyjából mindenki máshogy éli meg a MINDENT. Azt viszont kezdi egyre jobban látni, hogy a probléma nagy általánosságban meg az (blog- és egyéb bejegyzések alkalmából is ezt tapasztalta), hogy az emberek egy része képtelen olvasni a sorok között, a kákán is keresi a csomót, csak azért is képes olyat írni, amit eleve már a kezdetek kezdetén félreért. Ilyenek vagyunk mi emberek.

Ez szomorú, meg az, hogy képesek arctalanul egymást bántani az emberek!

Azért, ha valakit érdekel, és esetleg még nem olvasta, itt van az eredeti bejegyzés a lapszélről, és itt van a most megjelent is a Határátkelő.hu oldaláról.

Elkeserítő, ezért is nem ír mostanában, mert ugyan tudna miről, de valahogy úgy érzi nincs értelme, mert minek is írjon, hogy belekössenek, kinevessék, lehülyézzék, félreértsék?