Tags

,

Repül az idő, nem kicsit!

Március végén, amikor indultak, olyan messzinek tűnt az április vége, a május eleje meg méginkább. És tessék, itt az április vége, amikor is véget ér az út azon fele, amit a ködösből, ködöstől távolodva élhettek át. Most pedig megkezdődik az út azon része, amikor már a ködös felé veszik az irányt, a mérföldek csökkenőben lesznek és a májusi első bank holiday* estéjén már otthon térnek nyugovóra…

Annyi mindent csinált, annyi mindent látott és élt át, hogy nem is tudja, mikor lesz képes összefoglalni kicsit jobban az eseményeket, a képeket rendezni és nézegetni, újra átélni, feldolgozni, vagy akár csak saját magának elbeszélni a történteket.

majus

Sokat futott és szaladt erre meg arra, bár igyekezett  a nettel is foglalkozni valamennyit, de valahogy most úgy alakult, hogy a kedves barátok/ismerősök sorait nem igazán sikeresen olvasta. Lehetősége a kapcsolattartásra az online világban megismert barátaival csak annyi volt, hogy a saját mondatait összeszedje és a blogon, esetleg a facebookon közzétegye.

Elektronikus leveleket sem nagyon írt, csak néhány hagyományosat, de azokat meg elveszítette valahol a Magyar Posta, mert nem futott be még a Zurához írt képeslap sem (pedig az csak 170 km-t kellett volna megtegyen) és információk szerint a tengerentúli, de még a németországi címre sem jutott el egyik sem :( .

Elképzelése sincs mennyi olvasatlan bejegyzés várja a readerben, pedig érdekelné, csak valahogy most ez a hónap másról szólt, mint online lenni.

De hamarost a ködösben lesz újra, igyekszik ismét kicsit függő lenni a világhálótól és pótolni a lemaradásokat.

Kíván minden idetévedőnek és rendszeres T. Olvasónak vidám tavaszi napokat, jó esküvős tévénézést (reméljük az időjárás nem csesz ki az ifjú párral) és minden szépet!

A kisbaba-madarak fiókák jól vannak, bár elég csúnyácskák így fotóról nézve, mert kapott életjelet tőlük, nem rázta meg mamájukat sem a múltkori fotós akciózás :)

ABCD0003ABCD0001

*május elseje, azaz a munka ünnepe a ködösben mindig május első hétfőjére esik, ezzel május első hétvégéjét meghosszabbítva ünnepelik a szigeten az éljen május elsejét… (aztán a májusban még van egy második bank holiday is, a hónap végén, ami szintén vidámító).