Tags

, , , , , ,

-milyen jó frizurája van annak az ősz hölgynek

-melyiknek? itt szinte mindenki ősz vagy kopasz…- nézett a lányra somolyogva a Zura.

Valóban, megint a lány javította az átlagéletkort a bulin a tegnap esti koncerten, ahogy általában mindig, ha egy kis Big Band zenét akarnak hallgatni élőben. Nem látott egyetlen vele egykorút sem. Ja de, a színpadon volt pár fiatalabb is, de azok a zenekar tagjai voltak.

Chris Dean’s Syd Lawrence Orchestra zenélte végig az estét. Volt jó kis James Bond egyveleg (John Barry emlékére), Frank Sinatra (Let me try again) és Glenn Miller dalok valamint Rózsaszín Párduc és még sok-sok csudi jó zene, nagyjából 2 órán keresztül.

Jó kis, élményekkel teli este volt…mert élménynek ott volt még az énekesnő is, akinek nem volt tegnap szerencséje a mikrofonnal. Első körben érintkezési problémája volt, aztán nem tudta kivenni a tartóból, a már megszigszalagozott :) zsinórosat, végül pedig nem tudott sétálni vele, mert össze volt kicsit gubancolódva az állvánnyal. Mondjuk, szerencsére ezt nem egyetlen szám alatt produkálta, hanem folyamatosan egy-egy dalnál, amikor visszajött énekelni.

De élmény volt az is, hogy az egyik dalnál lejöttek a fúvósok a színpadról és körbesétáltak a nézők között.

És igen, élmény volt jó kis mentolos fagylaltot elfalatozni a szünetben.

És élmény volt az is, hogy jól döntött, amikor a kicsit jobban kiöltözök, mint máskor, még akkor is, ha itt a ködösben nem szoktak a népek színházasdinál felöltözni-nél döntött. Mert az idősebb emberek szeretnek kiöltözni, ha színházba, koncertre mennek és a lány is szépen volt öltözve :)

Szóval, remek kis este volt megint mögöttük!

pl. ez is volt….

..és dobjanak rá követ, de a let me try again neki valamiért a két összeillő embert hozza elő