Az egyik a ködösben találta meg a hazaérés érzést, a másik leginkább valami meleg országban, ahol 30 fok alá ritkán megy a hőmérő mutatója.

Az egyik állandóan szellőztetne, a másik még 38 fokban is magára húzza  a takarót.

Az egyik fényárban szeret lézengeni a lakásban, a másik még éjjel is lát a sötétben, ha arról van szó.

Az egyik édesen, lekvárral eszi a túrógombócot, a másik sósan és tejföllel.

Az egyik zöldség párti, a másiknak szüksége van mindenféle mérgező faltokra is.

Az egyik teljesen jól elvan akár egy hétig is magában, csak legyen pár könyv, szaklapok, esetleg sci-fi film a közelben, a másik is szeret olvasgatni, de emberfüggő és nyüzsgő lélek.

Az egyik még egyszer sem emelte fel a hangját, a másik kis idegzsába, mediterrán stílusú ősleány.

Az egyik napja nem indul, ha valami édesség nem kerül a tányérjára, a másik inkább sóssal indít, folytat és fejez be, de néha egy üveg nutella lecsúszik (akár banánnal is) nála.

Az egyik 5 nyelven beszél és okos, ügyes, a másik… na, erről inkább ne beszéljünk, lassan már magyarul sem tud, de más nyelven sem.

Az egyik nehezen venné rá magát egy jó kis tiszai kenutúrára, a másik már többször átélte és még szívesen menne párszor valahogy, valamikor.

Az egyik szeret a tetőn nézelődni, a másik tériszonyos.

Az egyik mindig elfelejti magával vinni kis fotómasinkáját, a másiknak mindig ott húzza a táskáját (nyakát).

Az egyik megfontolt, a másik kis szeleburdi.

A másik mindig azon nyíg, hogy annyira különbözőek, hogy jó-e ez így, az egyik pedig folyton megnyugtatja, hogy pont ez benne a jó, hogy ennyire különbözőek, mert milyen unalmas lenne, ha egyformák lennének…

…és ezért pont jól kiegészítik egymást immáron 10 éve.

 

juni%20%2844%29[1]

Nox – Bíborhajnal