Tags

, , , , ,

Szombaton azon nagyon meglepődött, hogy a szállodától 3 percre lévő buszmegállóban 10 percenként jön az a busz, ami kiviszi őket a kastélyig, mindössze 1, azaz egy darab jegyért cserében (1,70 pénzecske per fő).

A buszos utazás 25 percig tartott. Addig is próbált koncentrálni a tájra, a környék felfedezésére, ez eléggé nehezen ment, mert a mögötte ülő hölgy végig (amíg le nem szállt) úgy szívta az orrát, hogy már azon gondolkodott, hogy hátrafordul egy zsebkendővel, de a Zura kérésére nem tette.

Helyes környéken ment a busz, magas lakótelepi házak között elbújt néhány régi házikó. Az égésznek nagyon jó hangulata volt.

Parizs20102 011

Meg is beszélték, hogy melyik házban laknának szívesen (csak most már jönne be az a lottóötös).

A busz a kastélytól nagyjából 5 lépésre, na, jó kicsivel többre tette le őket. De nem kellett keresniük, megtalálták azon nyomban céljukat. Fagyos, de csudi látvány fogadta őket.

Parizs20102 017 

Jó sokan voltak, a parkoló már teli volt mindenféle turistabuszokkal és nagy sor volt több helyen is. Gyorsan megkeresték a jegyautomatát (valamiért, ezt kevesen használták) és már indulhattak is, hogy felfedezzék a kastélyt. Igazából nem lehetett fotózni az épületben, ez nagyon senkit nem érdekelt, pedig volt több helyen is felhívás (tiltó rajzocska). A Zura és a lány is kattogtatott néhány képet bent (ejnye!), azért arra figyeltek, hogy legalább ők ne essenek túlzásba, ha már mások ezerrel, vakuznak és gyártják a beltéri fotókat.

Parizs20102 046

A benti séta után kicsit falatoztak (mi mást is csináltak volna) a büfében és jól beöltözve a hideg ellen, ami szinte farkasordító volt (na, jó, ez túlzás, de tényleg nagyon hideg volt, főleg, hogy a lány még lázas is volt, mert úgy látszik, februárban ez már hagyomány nála) indultak neki a kert és a többi kinti épület felfedezésének. Vigyázni kellett, mert sokan huppantak popsira, a jeges, havas talajon, de a látvány…

Parizs20102 092

A nagy hidegre való tekintettel elég hamar találtak egy másik büfét, ahol újabb adag finomságot tömtek magukba, de azért a Nagy Trianon épülethez is elértek még zárás előtt. A kicsi, az zárva volt, felújítás miatt, ezért a kertben mászkáltak egy kicsit még világosban. Amikor már úgy érezték, eleget ismerkedtek a kastéllyal és környékével, kimentek a parkból, egy kisebb kerülővel indultak vissza a buszmegállóhoz. Útközben még megnézték a piacot is, ami meglepő módon 5 órakor is nyitva volt, beszereztek jóféle padlizsánkrémet és egy finom libanoni bort, majd felpattantak a buszra, ami éppen a megállóban várta őket és 25 perc múlva neki is álltak a jó kis diós kenyérrel befalni a padlizsánkrémet, iszogatni a bort  mmmmh :)

Azt csak csendben említi meg, hogy a buszról leszállva a szállodáig már éppen csak, hogy vissza tudta magát vonszolni és fél 8 múltával már nem hallotta, amit a Zura magyarázott neki, mert álomba zuhant.

Parizs20102 152

További fényképek a fotó alatt :)

Történelmi, földrajzi, tudományos adatok és egyéb szakmai információ továbbra sem kerül a bejegyzésbe, mert ezt már korábban, máshol, mások jobban leírták, itt csak élmények, turistaszemmel látott pillanatok bemutatása olvasható – a szerk.

 

 

Kapcsolódások:

Versailles – majd a wiki megmondja (HU)

 

önjáró bejegyzés!