Tags

, , , , , , , ,

Nem is tudja, hogy is kezdje, a lényeg december 23-án volt utoljára a ládagyárban, jelenleg szabadságon van, aztán az érkező évben meg más dolga akad (ha a csillagok állása jó).

Most, hogy már a múlt része, nem akar semmi rosszat írni a kollégákról, pedig ügyes kémnőként egész sok mindent kiszedett belőlük, illetve megfigyelte őket és írt egy nagyon hosszú bejegyzést, de aztán törölte… bár úgy érzi, korábban sem írt rosszat róluk, csak puszta tényeket, hogy mennyire antiszociálisak, szerinte marhára azok.

Mert valljuk be, az, hogy valaki évekig dolgozik úgy a másikkal, hogy az alábbi egyszerű kérdés-felelet alkalmával csak úgy felkapja a fejét, azért az kicsit furcsa, vagy legalább is a lánynak az:

lány: -és a feleséged mit dolgozik?

Pityu: -informatikus…

János: -informatikus a feleséged?????! az kúúúl!!

Persze, azt is mondhatjuk, a lány túl mindenlépben kanál és kíváncsifáncsi, de ha már együtt dolgozik valakivel, akkor azért próbál pofázni hozzá, ha a körülmények úgy adják.

Ja, hát kérem szépen. Biztos a lány hozzáállásával volt baj akkor is, amikor a karácsonyi képeslapok (mert itt a ködösben szokás a kollégák között is kis jókívánságos kártyákat osztogatni) mellé odaragasztott egy szaloncukrot, mert mindig büszke arra, hogy nekik ilyen csudi dolgok is jutnak a karácsonyhoz, mint a SZALONCUKOR.

Na, kedves T. Olvasó szerint mennyi kedves kolléga jegyzett meg vagy kérdezett bármit is a mellékelt szaloncukorral kapcsolatban a 15-ből? Eltalálta, egy sem (a főnököt meg Natot nem lehet számítani, mert ők amúgy is mindig képben voltak a lány dolgaival)!

Persze, lehetne azon vitatkozni, hogy a lány miért is nem mesélte el a magyarországi karácsonyi szokások nagykönyvből az elmesélnivalót…

Vagy az is érdekes, hogy utolsó nap elköszönésképpen vitt be egy adag keksz-szalámi elnevezésű süteményt, csak úgy, hogy azért legyen valami hangulat. Volt-e? Semmi, voltak, akik hozzá sem mertek nyúlni a süteményhez és blokkolás előtt félvállról kívántak kellemes karácsonyt, ja, meg te akkor nem jössz már jövőre, akkor szia…

Mindegy, kicsit azért fáj neki, hogy első, igazi ködösbeli munkahelyén pont ilyen emberekkel hozta össze a sors. Mert egyáltalán nem hiszi azt, hogy minden angol ilyen lenne, mert önkénteskedéskor pont az ellenkezőjével találkozik, és bízik benne, ha egyszer újra munkába áll, akkor majd kicsit közösségibb életet élhet ott, ahol a napjainak a nagyobbik felét eltölti. És itt nem arról van szó, hogy a legféltettebb titkaik, szexuális és politikai nézeteiket akarta kiszedni belőlük a lány, hanem arról, hogy napi 9 órás összezártságban fejenként 3-8 mondat beszélgetés nem rázta volna meg a világot és a munka minőségét sem.

Történt, hogy Nattal kettesbe kerültek dolgozni, annyit dumáltak, hogy már zsibbadt a fejük, a szájuk és néha attól féltek lemaradnak a munkában. Aztán utánanéztek a dolgoknak és rájöttek, hogy kicsit többet kell beszélgetniük, mert az előírt munkát már 1,5 órával a munka vége előtt teljesítették…és még mondja valaki, hogy a beszélgetés hátráltató tényező.

Azért az jól esett neki, hogy a főnöke eléggé “kiakadt”, amikor november végén a lány bejelentette, hogy karácsonyig tud csak dolgozni járni. Próbálta lebeszélni azokról a lépésekről, amik 2010-ben várnak rájuk, különböző ötletekkel látta el, hogy is maradhatna a cégnél és még azt is megjegyezte, hogy engedje csak a Zurát utazgatni és hozzáfűzte ‘I’ll look after you’. Na, erre igazán sokat nem tudott mondani a lány, de viccnek vette… Meg a 3 nap gondolkodási idő is jól esett, amíg arra vár a főnök, hogy majd a lány jól meggondolja magát és visszaszívja a buta elhagyom a céget mondatot. Az utolsó nap pedig kapott egy üveg bort, egy kis csokit és egy hatalmas cuppanós puszit tőle, meg a lelkére kötötte, hogy ‘keep in touch’.

A csoportvezető nőci is meglepte a lányt, mert addig nem engedte el, amíg a névjegykártyáját meg nem találta  a táskájában és a lány kezébe nem gyömöszölhette, majd hozzáfűzte, hogy szívesen látná újra a csapatban a későbbiekben, ha úgy alakul, ezt megbeszélték a főnökkel is, szóval várják vissza.

A raktáros bácsitól még egy elköszönő képeslapot is kapott, mert valahol ő is ilyen kizártnak érezhette magát, ahogy a lány is, talán ezért is értették meg egymást. Bandi kicsit fura egy fazon, kicsit nem kerek, ő igazán hiányozni fog a lánynak.

Alapvetően a többiek is, mert az elmúlt 3 hónapban egészen hozzászokott a ládagyári népséghez és nem tudni, ki és miért ilyen, amilyen, biztos mindenkinek megvan rá az oka…