Tags

, , , , , ,

Lyonról sokkal többet nem tud(na) írni, mint amennyit el lehet olvasni az útikönyvekben vagy az interneten. Ott jól leírják azok, akik értenek az íráshoz, legfőképpen az útleírásokhoz.

DSCF5768

Amit el tud mondani a városról, a hosszú vidám hétvégéről, annak is nagyobbik felét a képek mesélik el és egy pár sor itt van ni, hogy a T. Olvasó a lány szavait is olvashassa.

Korábbi tapasztalatuk Franciaországgal az volt, hogy nem igazán álltak szóba velük angolul. Párizsban élték át 2 éve azt, hogy kézzel is mutogattak egy szendvicsre, meg magyarázni is próbálták, hogy mit is akarnak, de semmiképpen sem volt hajlandó megérteni a pult mögött álló hölgyike. Alapvetően mit is gondolhatott, egy szendvicsbárban, mit is akarhat a két lökött,  fura nyelven gagyogó és a pultban a szendvicsekre mutogató fura lény… Mindegy, előtte is tudták, hogy vannak országok, ahol mereven tartják a “hozzánk jössz, beszélj a nyelvünkön” elvet és Franciaország az egyik ilyen. Alapvetően igazuk van.

 

DSCF5772

Erre most azért rácáfoltak. A hotelt nem számolja, mert ott ugye alap, hogy kell külföldiül beszélnie az alkalmazottaknak, de szinte mindenhol máshol is hajlandóak voltak megszólalni angolul és megérteni, amit a Zura és a lány éppen szeretett volna. Vagy csak szerencséjük volt. (Ambynak üzeni, itt sem volt kefe – novotel).

 

DSCF5796

Aztán ott van az első napon a jegyvásárlás, ami az automatával kicsit macerásan ment, úgy is mondhatjuk, nyögvenyelősen. Pedig volt rajta angol, német és japán vagy spanyol lehetőség is a francián kívül, de valahogy nem akarta adni a jegyeket, illetve  a bankkártyával volt valami baja a gépnek. Kicsit bénáztak ott, de a villamosvezető segítségükre sietett, hipp és hopp már lett is napijegyük (4.50 €/fő, ha utána számol a T.Olvasó, rájön, olcsóbb a magyarországi árnál), ami érvényes volt a metróra, buszra, trolira, villamosra és a fura kis sikló-szerű járműre is.

A metró egyik vonala, talán a leghosszabb, vezető nélkül közlekedő szerelvényekből állt. Jó, ilyen van Londonban is, de ez mindig olyan fura érzéssel tölti el, mert kicsit jövőbeli az élmény. Azért utasok voltak. A megállókban pedig zene szólt, szinte minden vonal, minden megállójában (arról tud nyilatkozni, ahol megfordultak a 3 nap alatt).

DSCF6052

Nagyon sok hajléktalan volt, vagy legalábbis sok olyan ember volt, aki a kapukban ült és kéregetett, illetve olyan, akik a városban, a pirosnál újságot árultak (helyi Fedél nélkül). Ez elég elszomorító volt.

A hatalmas városi parkba ingyen be lehetett menni és még állatkert is tartozott hozzá, medvékkel meg elefántokkal, zsiráffal és homoki macskával, akcióra éhes kutyussal (bár ez utóbbi csak vendég volt).

DSCF6271

Ha csak fele annyi sütemény lenne a ködös cukrászdáiban, mint amennyit ott láttak, akkor a Zura nagyon boldog emberke lenne.

A piac kínálatáról is hasonlóan tud nyilatkozni.

 

DSCF5863

És aki feltalálta a diós sajtot, annak aranyba kéne foglalni a nevét (vagy valami ilyesmi) (most nem talált diós csipszet, pedig a múltkor sikerült vennie, na, az aztán valami mennnnnyyyeeeii).

Hát olyan gyorsan elrepült az a 3 nap, hogy szinte már el is felejtette, hogy kirándulni voltak (pedig a Zura még mindig ott van) az élményről mesélhetne napestig, akkor sem lenne vége.

A kispirost is megtalálta szerencsésen a reptéren, csak éppen megdöbbenve tapasztalta, hogy megérkezett a repülőjével együtt a tél is a ködösbe, mert igen csak hűvös volt az éjszakai felpakoláskor a levegő, a hajnali ablakvakargatásról meg inkább nem is mesél…

 

Pár tucattal megint készített, amit a képre kattintás után lehet megnézi, akit esetleg érdekelnek.

 

Lyon

 

Kapcsolódások:

Lugdunum – majd a wiki megmondja

Lyon – majd a wiki megmondja

Lyon.lap.hu